A srácokkal már tudom is én mióta ismerjük egymást, még egy korábbi zenekaruk, a Mentés Másképp kapcsán. Idén új lendülettel vágtak bele a zenélésbe, én meg valahogy megint belecsöppentem. Egy percig sem bánom! Üdítő a jelenlétük, jókat kacagunk munka közben is. Egyelőre háromnál tart a fotózásaink száma, de ez még nem a végleges eredmény. Végre itt a jó idő, úgyhogy lehet menni újra. És újra.
A fotózás mellett sokszor járok el hangosítani koncertekre, kezdő zenekaroknak segítek a demó felvételeik elkészítésében. Néha-néha belekóstolok a videózásba is. Egyszerűen a mindenem a zene! Az élő zenéhez pedig nincs fogható. Így amikor csak tehetem koncertekre járok (hogy dolgozni vagy szórakozni az mindegy, a lényeg a zene).
Ádám és Martin az új formációhoz és terveikhez dobost és énekest is keresett, ebben próbáltam a segítségükre lenni mind hang-, mind képanyag rögzítésben. Remélem most már összeáll a dolog és csak el kell járnom a koncertekre :D